A belső gyermeki én

Az isteni belső gyermeki én, mint archetípus meghatározóját Carl Gustav Jung pszichológushoz kötjük. Elmélete szerint: A belső gyermeki én, mint kifejezés nem az agyunkhoz tartozó terület, ami példaul a gyerekes gondolatokért felelős. Sokkal inkább, a belső gyermek a tudatalattidhoz tartozó gyermeki aspektusunk. Azt a gyermeket tükrözi, akik egykoron voltunk, mind a pozitív mind a negatív oldalairól.

A kielégítetlen szükségleteink, az elnyomott gyermekkori érzéseink, a gyermeki ártatlanságunk, a gyermeki természetes odaadásunk, kreativitásunk mind mind bennünk vannak és arra várnak hogy ezt kiszabadítsuk.

A represszált (elnyomott) érzéseink, azokat az érzéseket képviselik, amikre gyermekkorban megtanítottak, hogy ne érezzünk, ha szeretve és elfogadva akarunk lenni. Enek az eredménye: akkor kaptunk figyelmet ha követeltük (például rosszalkodással, hisztivel)

Ez egy elkerülhetetlen folyamat napjainkban, amikor a szülők, az oktatás és a társadalom olyan szabályokat és normákat állítanak fel, amelyekkel szociálizni óhajtanak minket hogy „normálisan funkciónáló felnőtt emberekké váljunk”. Valójában jó, hogy ez megtörténik. Korlátokra szükség van ahhoz, hogy megértsük a határokat, azoknak felállítását és növekedjünk emberként.

De. Ennek eredménye, hogy a belső gyermek változatlanul kapaszkodik a szomorúságba, dühbe,haragba és traumába, amit a visszautasítás miatt átélt.

Néhány példa amely a visszautasítás formájában megvalósulhat:

  • Jobb ha nem mondod ki azt amire valójában gondolsz
  • Meg sem próbálkozol az előléptetéssel, mert nem vagy elég jó vagy okos hozzá
  • A szex rossz
  • Boldoggá (vagy bármivé) kell tenned a szüleid

A belső gyermekkel való kapcsolódás arra fókuszál, hogy ezeket az érzéseket felhozza a felszínre, a tudatalattiból a tudatos elmébe, ezáltal megtalálhatjuk azoknak az akadályoknak a gyökerét megkereshetjük, amivel szembesülünk felnőttként.

Ha a belső gyermeki Énünkhoz kapcsolódunk Ha nem vagyunk kapcsolódva a gyermeki énünkhöz
Izgatottak vagyunk
Erőre kapottak, energikusak vagyunk
Az élet által inspiráltak vagyunkKreatívak és játékosok
Letargikusnak érezzük magunkat
Unottnak
Boldogtalanok vagyunk
És üresek

A korai gyermekkori traumák, a gyermekkori elhanyagolás, abuzió típusai és annak felnőttkori manifesztálódásai, jelei

A GYERMEKKORI ELHANYGOLÁS, ABÚZIÓ TÍPUSAI:

EMOCIONÁLIS ELHANYAGOLÁS

A szülők (vagy akik gondoskodtak rólunk) nem mutattak érdeklődést az érzelmi szükségleteink iránt mint pl. Szeretet, támogatás, védelem és vagy iránymutatás

Valószínűsíthető kimenetelek felnőttként:

  • Alacsony önértékelés és önbizalom
  • Az érzelmi szükségleteink figyelmen kívül hagyása, elhanyagolása
  • Az érzelmeink elrejtése, elhanyagolása és elnyomása, mivel azok a gyermekkori elhanyagoltság érzéséhez kötődnek
  • Pszichológiai és pszichikai betegség manifesztációja, amely ahhoz köthető, hogy nem volt lehetősége a gyermeknek arra, hogy az érzelmeit meghallgassák, elfogadják és kezeljék egészséges úton

PSZICHOLÓGIAI ELHANYAGOLÁS

Szülők által gyermekkorban manifesztálódott, akik képtelen voltak meghallgatni, megukba fogadni, elfogadni és gondoskodni arról az emberről akik valójában vagyunk (feltétel nélküli elfogadás és szeret)

MANIFESZTÁLÓDOTT TÜNETEK:

  • Alacsony önértékelés az abuzió alábbi formái miatt:

Nevetséges lekezlées (ridiculous put downs)
Túlzottan magas elvárások
Figyelmen kívül hagyás
Elutasítás
Folyamatos büntetések

  • Kifejlődőtt mélyen ágyazott harag és dühkezelési problémák, megoldatlan gyermekkori traumák és az önszeretet-önelfogadás képtelensége miatt (HA a szülő nem szereti a gyermeket akkor a gyermek nem a szülőt szűnik meg szeretni, hanem önmagát)
  • Kiépült különböző addikciók és neurózisok, amely egy hamis , félrevezetett érzetű komfortot és biztonságot kreál az egyénnel és életével kapcsolatosan. (addokció BÁRMI lehet)
  • Kifejlett pszichológiai és pszichikai, fizikai betegségel
  • Az egyénnek problémái vannak egészséges és tiszteletteljes kapcsolatokat és párkapcsolatokat menedzselni és életben tartani

Amikor egy szülő „megbukik” abban, hogy a gyermeke érzelmi igényeit kielégítse, akkor ezzel azt üzeni a gyermeknek, hogy az érzéseid nem számítanak, az érzelmi szükségleteid nem számítanak és Te nem számítasz.

FIZIKAI ELHANYAGOLÁS

Alap és fundamentális szinten, a fizikai biztonság és gondoskodás az egyik legfontosabb eleme egy szeretetteljes kapcsolatnak. Ezt a természetben láthatjuk, anyákkal apákkal (az állatvilágban is) akik gondoskodnak, felnevelik a kicsinyeiket élelelmmel, fedéllel és védelemmel. Amikor ez hiányzik, a következő problémák manifesztálódhatnak:

  • Alacsony önértékelés fizikai elhanyagolásban/ önbántalmazásban (pl. Étkezési rendellenességek [anorexia,elhízás], egészségtelen diéta, önkárosítás)
  • Intenzív biztonságkeresési magatartások (pszichológiai komplexusok, pl OCD) vagy extrém kockázatvállalási cselekedeteket (védekezésmentes szex kapcsolatok, rögeszmés vakmerő cselekedetek, stb)
  • Drogok, alkohol erőszak, ételekben manifesztálódott függőség
  • Szexuális diszfunkció vagy promiszkuitás (gyakran a szexuális visszaélések miatt).

Nagyon fontos kiemelnem,hogy az emberek áldozatok áldozatai. A szülők, ha akaratlagosan, ha akaraton kívül, ha gyűlöletből, ha szeretetből, ha tudatosan ha tudattalanul kárt és fájdalmat okoztak bennünk, az csak azért történhetett meg, mert Ők maguk is fájdalomban éltek és fájdalomban, szeretetlenségben szenvedtek. Csak annyit tudunk átadni a gyermekeinknek amennyit mi magunk is kaptunk. A szüleink is átélték nagy valószínűséggel ugyanezeket a traumákat.

A traumáink nem a mi hibáink, azonban a mi felelősségünk belőle kigyógyulni felnőttként, hogy ne vérezzünk olyan emberekre, akik nem ártottak nekünk.

ÁLTALÁNOS JELEK, AMELYEK A SÉRÜLT BELSŐ GYERMEKI ÉNRE MUTATHATNAK (NÉHÁNY PÉLDA)

  • Úgy érezzük, valami baj van velünk, mélyen belül.
  • Szorongásos tünetek amikor ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból.
  • People-pleaser (erre még nem találtam megfelelő magyar kifejezést)
  • Nincs erős identitás érzetünk
  • Szándékosan szeretünk konflituksba kerülni a körülöttünk levő emberekkel
  • Dolgok, emberek és érzelmek gyűjtögetői vagyunk, nehezen engedünk el dolgokat.
  • Nem érezzük magunkat elégnek Nőként vagy férfiként
  • Folyamatosan kritizáljuk magunkat, amiért nem érezzük magunkat elégnek
  • Nem tudunk önmagunknak megbocsátani, merevek és perfekcionisták vagyunk
  • Nehezen tudunk elköteleződni és bízni
  • Mély elhagyatottsági problémákkal küzdünk, és hajlamosak vagyunk ragaszkodni kapcsolatokhoz, akkor is ha toxikusak.
  • Bűntudat, amikor kiállunk önmagunkért
  • Szégyenérzetet érez az egyén, ha olyan érzéseket mutat ki, mint a harag vagy a szomorúság
  • Az egyén ritkán lesz mérges, de ha azzá válig akkor őrjöngővé csaphat át
  • Szexuális tevékenység végzése akkor is, ha nem igazán szeretnénk
  • Túlzott pornográfia nézés
  • Konfliktuskerülés
  • Másokért nagyon felelősségérzetet érzünk mint magunkért
  • Problémánk van „nem”-et mondani másoknak
  • Nem érezzük magunkat közel a szüleinkhez
  • Nem bízunk magunkban és másokban

A BELSŐ GYERMEK ÉS A NÁRCIZMUS KAPCSOLATA

Ebben a cikkemben nincs érkezésem részletesen belemenni a nárcizmus fogalmába, esetköreibe. Újabban annyira divatos kifejezés lett, hogy az is tudja nagyjából, hogy mit jelent akinek szerencséjére nem volt még hozzá köze, vagy nem szélsőséges eseteivel találkozott. Ha szeretnél utána nézni a nárcizmusnak akkor azt ittitt és itt tudod megtenni.

Amire azonban érkezésem van és szeretnék ebben a cikkben kitérni, az a Belső Gyermek és a Nárcizmus  kapcsolata. A kutatásaim és munkám során a saját múltamból, betegségeim és kapcsolataimból adódóan kiélezett voltam/vagyok a Narcopath és NPD betegségben szenvedő emberekre.

A félreértések előzetes elkerülése végett: ez nem kifogás és nem mentség. Ha valaki toxikus, toxikus. Nincs olyan esemény, szomorú gyermekkori sztori, ami felmentene egy felnőtt embert a viselkedése és működése alól. Megérteni meglehet, lenyelni már nem kell.

Ugorjunk is bele. A napokban találtam egy érdekes cikket egy másik cikk írása során, ahol a Narcopátiáról szóló cikket végig olvasva valami szemet szúrt és azonnal éreztem, hogy erről fog a következő cikkem szólni.

A cikkben a következő sorok olvashatóak:

„A Föld lakosságának 1%-a nem összetévesztendő az egészséges nárcizmussal rendelkezőkkel. A nárcisztikus személyiségzavar (NPD=Narcissistic Personality Disorder)-ban szenvedő (inkább élvezkedő) egyedek esetében patológiás, azaz kóros nárcizmusról van szó. A narcopatára jellemző a grandiózus, egocentrikus gondolkodás, a csodálatra, elismerésre vágyás, túlzott énközpontúság, az empátia (beleérző képesség), megbánás és mások érzelmeinek, igényeinek, figyelembevételének teljes hiánya; mely antiszociális személyiségzavarral párosul. Ezek az emberek látszatra teljesen normálisak, sőt, kifejezetten sármosak, jellemzően “levesznek minket a lábunkról”, mivel Maszkot viselnek. Állapotuk nem betegség, hanem lelki deviancia, nem gyógyítható, nem kezelhető.„

Saját szemléletem

“egészséges nárcizmussal rendelkezők”

Kezdetnek azzal kezdeném, hogy az egészséges nárcizmus mint fogalom annyira üti egymást, mintha azt mondanám, hogy van egy objektív véleményem. Oximoron. Nincs olyan, hogy egészséges nárcizmus. Valaki vagy nárcisztikus, vagy nem. Hogy milyen mértékben, az pedig már a gyermekkori traumáitól függ.

„Az egészséges nárcizmussal megáldott személyt a szeretni tudás és a szeretetelfogadás képességével rendelkezik. Nagy álmai vannak, de nem néz le másokat. Mindenkiből a legjobbat hozza ki, nem szerénykedik, de nem nagyzol, és tehetségét sem rejti véka alá.”

Az én nézőpontom szerint az egészségesen nárcisztikus személy az, aki tudatosan tisztában van az értékeivel és mit képvisel, azonban a hiedelemrendszerében nem ez a valóság szerepel. Mire gondolok itt pontosan?

A tudatos és a tudatalatti elme két különböző módon és máshonnan működő mechanizmus. A tudatos elme az, ami kreatív, ami tanulni tud, ami racionalizál és amelyet kontrollban tudunk tartani. A tudatalatti azonban már egy egészen más terület. A tudatalatti az, ami 95%-ban irányítja az életünket és az autonóm vegetatív idegrendszerünkhöz kapcsolódik. A tudatalattiban helyezkedik el az összes hit és hiedelemrendszerünk, amit korai gyermekkortól magunka építettünk a környezetünktól kapott hatások által. 7 éves korunkig ez a tanulási folyamat mindenféle erőfeszítés nélkü, gyakorlatilag lát-hall-tanul-raktározódik formában történik. Minél idősebbek vagyunk, annál tudatosabban tudjuk az elménk programozásait átírni.

Tehát, tegyük fel, hogy egy embert gyermekkorában elhanyagoltak és nem szerették (jól) a szülei. Ez a gyermeket az élete kezdetén arra tanítja, hogy nem szerethető, nem érdemli meg a jót, értéktelen és érdemtelen. Ez a drive lesz az, ami aztán az iskolai és felnőtt éveiben tudattalanul működni fog. Kihat a kapcsolataira, a munkájára és mindenre. Amíg tudatossá nem válik önismeret és önmunkra révén azzal, hogy a saját gyermekkora hat ki a jelenlegi életére, addig a pontig az életében boldogtalan lesz. Hogyan is lehetne valaki boldog, ha a tudatalattijában az a kép él önmagáról, hogy nem szerethető azért aki, nem jó, nem értékes, nem tehetséges, nem képes semmire (és lehetne folytatni a sort), akkor is ha ezzel nincs tisztában. Mert az az ember, akinek ez a drive műkődik a tudatalattijában, az az önszeretet hiányában nem lesz képes határokat meghúzni. Mert úgy érzi, másoknak mindent meg kell tennie, annak érdekében, hogy elfogadják. Nem tud nemet mondani másoknak, hiába szeretne, mert fél a visszautasítástól és fél attól, hogy elhagyják, vagy nem fogják szeretni. Mivel képtelen meghúzni a határait, ezért idővel egyre többet és többet fog önmagából adni, addig a határig, hogy elkezd „elfogyni”, miközben abban reménykedik, hogy az a rengeteg áldozat amit meghozott, visszatérül, mert akiknek adja, majd ugyanúgy viszonozzák.

A csalódás ott kezdődik, amikor ez nem történik meg. Az elvárásaink nem találkoznak és egyszer csak azzal szembesülünk, hogy többet adunk mint amit kapunk. A valóság pedig az, hogy csak azért mert mi többet adunk, az nem teremt kötelezettséget a másik fél részére, hogy ugyanazt megtegye. A határainkat (az önszeretetünk révén) nekünk kell meghúzni, amire viszont ennek hiányában képtelenek vagyunk.

Ennek következtében azonban, amely már a nárcisztikus viselkedés kategóriájába esik, elkezdünk manipulálni, érzelmileg zsarolni, hazudni, versengeni, vitatkozni, veszekedni, „hisztizni”, megsértődünk stb.. annak érdekében hogy „elvegyük azt ami szerintünk jár nekünk” és saját magunkban feloldjuk azt a feszültséget, ami keletkezett bennünk azért, hogy ezt az egyensúlyt magunkban helyrehozzuk.

Ez megtörténhet bármilyen kapcsolódásban. Akár családon belül, kapcsolatokban, munkahelyen, vállalkozásban. Ezeket a területeket nem is igazán lehet elválasztani, mert minden kapcsolódásban elválaszthatatlanul részesei vagyunk a természetünkkel és lelkünkkel.

ÉS ITT JÖN A LÉNYEG

Nézzük meg mégegyszer a fent említett néhány viselkedésformá: manipuláció, érzelmi zsarolás, hazudozás, versengés, veszekedés, hiszti…

Akkor manipulálunk, amikor úgy érezzük, hogy egyenes úton nem kaphatjuk meg azt amit szeretnénk.

Érzelmileg akkor zsarolunk, amikor úgy érezzük nem kapjuk meg amit szeretnénk azért érzelmekkel próbáljuk elérni azt.

Akkor hazudunk, amikor félünk az igazság következményeitől, félünk a visszautasítástól, félünk, hogy nem kapjuk meg amit szeretnénk, félünk hogy visszautasítanának minket, félünk, hogy bajba kerülnénk.

Akkor versengünk, amikor úgy érezzük kevesebbek vagyunk és „le kell győzni másokat” (alacsony önértékelés. Okozhatja pl. Testvérek közötti különbségtétel, vagy ha a szüleink állandóan hasonlítgattak minket másokhoz)

Veszekedés, hiszti, csapkolózással pedig akkor élünk, amikor azt érezzük, nem értenek meg minket. Amikor fel akarjuk magunkra hívni a figyelmet. Amikor szeretnénk, hogy egy szükségletünk találkozzon.

Egészen biztos vagyok benne, hogy most kapásból beugrott 1vagy 2 ember a fejedbe, de most zárd ki őket és próbáld meg objektíven megvizsgálni személytől függetlenül, hogy kik szoktak így viselkedni?

A gyerekek.

A nárcizmusnak egy szakaszban van egészséges létjogosultsága és az a gyermeki korszak. Na nem ezekkel a viselkedésekkel. De a gyermekek természetüknél fogva nárcisztikusak, ami teljesen érthető is. Hiszen 3-5 éves korukig nem igazn szocializálódnak. A gyermekek a családjaikon, barátaikon kívül nem szocializálódnak és érintkeznek szorosan a külvilággal. Az életük első éveiben minden körülöttük forog. Ha sírnak, felveszik őket, megetetik, tisztába rakják őket és számukra, minden körülöttük forog.

Például ezért van az, ha a szülők elválnak és nem kommunikálják le a gyermekkel normálisan, hogy mi miért történt, a gyermek azt fogja gondolni, hogy a szüleik miattuk mentek szét és ezért nincsen apa és anya együtt.

Tehát visszatérve: a nárcizmus valójában a belső gyermekünk traumára való reakciója. Amikor reagálunk, válasz helyett, akkor visszakerülünk abba az állapotba amikor a traumánkat elszenvedtük. Ez lehet bármi. Nem ismernek el minket, úgy érezzük elutasítanak, úgy érezzük nem szeretnek minket, úgy érezzük nem vagyunk fontosak és azt a dinamikát éljük át újra, amit akkor, gyermekkorban.

“Állapotuk nem betegség, hanem lelki deviancia, nem gyógyítható, nem kezelhető”

A lélek nem tud deviáns lenni. A lélek van és teljes. Ha azt mondom, hogy ez az állapot kezelhetetlen, nem gyógyítható lelki deviancia, az azt a feltételezést vonja maga után, hogy különbség van lélek és lélek között. Ami pedig sérti a Law of Oneness, azaz a mind egyek vagyünk törvényét.

Ha vallási kontextusba mélyedek, akkor felteszem azt a kérdést: Isten különbséget tesz gyermekei között? A lélek nem ebből a világból való. A lélek az asztrális világból, a forrásból ered, ahol nincs betegség, nincs deviancia. A lélek az egy asztrális matricával a testhez kapcsolódótt multidimenzionális spirituális entitás. Úgy tudnám a legkönnyebben leírni, hogy a fizikai testünk olyan mint egy Avatar. Mint egy jármű, amibe beleül a lelkünk és amíg végleg le nem áll a motor azt vezeti.

Azzal sem értek egyet, hogy nem gyógyíthatóak és nem kezelhetőek ezek a „betegségek”. Azonban azt is hiszem, hogy valóban van aki soha nem fog vagy tud belőle kigyógyulni. A fizikai test és a lélek 100%-osan képes meggyógyulni, de csak akkor, ha az a személy aki a „betegséget elszenvedi” egyrészről tudatába kerül annak, hogy valami nem műkődik megfelelően nála, másrészről akar és tesz azért, hogy meggyógyuljon.

Hiszem azt is, hogy mindannyian önálló és egyedi sorsot írunk meg magunknak. Aki nem jut el ebbe az állapotba és így éli le az egész életét, az ezt a sorsot írta meg magának. Soha nem fog eljutni abba az állapotba, hogy ezt felismerje és soha nem fogja megkapni azokat az eszközöket és forrásokat, hogy ezeken változtasson. Ha ezt a sorsot írta meg magának, akkor számára ebben az életében ezzel az élettel volt tanulnivalója és tapasztalnivalója. Mert a létezésünk és az Univerzum egész működése erről szól. Az Univerzum részei vagyunk, az Univerzum pedig önmagán keresztül vizsgálja meg önmagát. Az egész egy folyamatos megismerési és tanulási folyamat az Ősrobbanás óta.

Tehát ha a lélek nem tud deviáns lenni, akkor mi történik?

Ha abból indulok ki, hogy a nárcizmus traumaválasz, akkor a nárcizmus nem indulhat ki a lélekből. A trauma kivétel nélkül az agy biokémiai folyamataira hat. A trauma (ami nem feltétlen csak szélsőséges extrém helyzetet jelenthet, lehet bármi) hatására az autonóm vegetatív idegrendszer működése megváltozik. Hétköznapi nyelven megfogalmazva, keletkezik egy folt, ami megakadályozza az idegpályákon az idegek megfelelő működését. Minden alkalommal, amikor egy olyan helyzettel találkozunk, ami emlékeztet minket a traumára, az autonóm idegrendszerünk elkezd túlpörögni és kibillen a normál működéséből. Annak érdekében, hogy visszakerüljön a kiegyensúlyozott működésébe és leyugtassa magát, elkezd coping mechanizmusokat alkalmazni. A coping mechanizmus az a mechanizmus, amit akkor (a trauma időpontjában) és annak érdekében alakítottunk ki, hogy ez mégegyszer ne fordulhasson elő. Ez gyakorlatilag az elménk védelmi mechanizmusa. (A testünk a barátunk, mindenáron meg akar minket védeni 😊)

Mik lehetnek coping mechanizmusok?

A fentebb említett viselkedésformák, az izoláció, a befordulás, a különböző „distracting” cselekmények.

És most figyelj, most ér körbe a kör. Az autonóm vegetatív idegrendszerünk a tudatalattinkhoz kapcsolódik. Ahhoz a tudatalattihoz, ahol az összes emlékünk, tapasztalásunk, hitrendszerünk és hiedelemrendszerünk található. Ahogy látjuk magunkat, másokat, a világot, a világ működését. Mindent. Na már most, az agy a devianciát nem tudja feldolgozni, ezért olyan helyzeteket és valóságot fog teremteni, ahol az ennek megfelelő hitrendszert erősítheti meg.

Újabb kitérő példa: Ha olyan családban neveltek fel minket, ahol azt hallottuk éveken át, hogy a világ egy veszélyes hely, éjszaka nem szabad már kimenni az utcára, az emberek veszélyesek és kegyetlenek, akkor ad1. ilyen helyzeteket fogunk elkezdeni megteremteni, ad2. anélkül, hogy bármikor is ténylegesen kézzelfoghatóan ilyen tapasztalást éltünk volna meg (és csak szimplán hallottuk és tanultuk), amikor esetleg mégis kint járnánk éjszaka az utcán sötétben, akkor tudatalatt erre a helyzetre leszünk kiélezve, adott esetben félelemmel átitatva. Onnantól kezdve pedig mint egy öngerjesztő folyamat újra és újra fogjuk teremteni az ilyen helyzeteket.

A fenti példa miért probléma? Mert a félelem hatására az autonóm idegrendszerünk önmagunk megvédése érdekében Adrenal hormont fog felszabadítani. Stressz hormont és Adrenalint ami a fight or flight or freeze ösztönünk életbelépése érdekében szükséges. Na már most, önmagukban ezek a hormonok nem rosszak, de nem azért vannak, hogy „csak úgy felszabadulgassanak, amikor kedvük tartja”. Arra van, hogy tényleges és konkrét veszélyhelyzetben energialöketet adjanak, hogy abból a veszélyből éppségben kikerüljünk. Ha akkor is bekapcsol, amikor nincs konkrét veszélyhelyzet, pusztán egy félelemalapú hiedelemrendszer vagy egy korábbi trauma miatt, akkor mellékvese fáradtság és egyéb vese problémáink lehetnek.

A fentebbi példámmal nagyon eltértem az eredeti témától, de így tudtam a lehető legegyszerűbben elmagyarázni, hogyan is működik a tudatalattink, remélem sikerült átadnom.

Egészséges nárcizmus tudatos-tudatalatti én összegzése

Ahogy azt már kifejtettem, a nárcizmus valójában egy a tudatalattiban meghúzódó önértékelési-önbizalmi probléma. Az „egészséges” nárcizmus akkor van jelen valakiben, amikor felismerte, hogy valami nem működik megfelelően nála és elkezd saját magán dolgozni. Felismeri, hogy amit korábban úgy érzett és gondolt magáról az nem is úgy van. Még azt is megkérdőjelezheti magában, hogy Ő maga nárcisztikus-e? Képes az empátia és együttérzés kimutatására és aktívan dolgozik azon, hogy a régi toxikus mintáit ne alkalmazza. Folyamatosan dolgozik azokon. De az egészséges nárcizmus nem nem egészséges. Az „egészséges” nárcizmus akkor van jelen, amikor a tudatos és a tudatalatti énben disszonancia lép fel.

A tudatos én látja, felfogja, érzékeli és tesz annak érdekében, hogy NE toxikusan feloldja a saját magában keletkező feszültséget, azonban a tudatalattiban a Core Belief, tehát a fundamentális hiedelem önmagunkról még mindig nincs rendben. Mélyen belül még mindig önértékelési és önbizalmi problémákkal rendelkezünk.

A jó hír az, hogy az elménk olyan mint egy számítógép. Programozható, átalakítható és ezáltal nem csak az elménk működése biológiai és biokémiai szinten meggyógyítható, de olyan életet is hozhatunk létre általa, amilyet csak szeretnénk.

Hogy mindenki számára elérhető lesz e a tudás, hogy ezen változtasson? Nem feltétlen. Sőt, lesz aki soha nem is fog rajta változtatni, hiába tudja, mert neki kényelmesebb az amiben most él, mert nem fáj neki eléggé, vagy könnyebb az áldozat szerepében megragadnia. Ezért nem is fog kollektíven egy hamar az egész bolygó ebből meggyógyulni.

És hogy szerintem miért nevezzük az „egészséges nárcizmust” annak aminek?

Mert nincs a társadalomban az átlagos családok között egészségesen működő minta (nem tudatosan működő, a transzgenerációs traumákból meggyógyult családok). Így a trauma szülőről gyermekre száll, addig, amíg valakinél meg nem áll és meg nem gyógyítja.

Azért hívjuk egészséges nárcizmusnak, mert a társadalomban még mindig nem a valóban egészségsen működő emberek és családok vannak többségben.

Az egészségesen működő emberek azok az emberek, akik rájönnek, hogy nincs verseny. Nem kell másokat elnyomni, másoknak hazudni, manipulálni őket. A valóban – jelenleg utópisztikusan – egészséges emberek nem féltékenyek, nem gondolják magukat jobbnak vagy rosszabbnak másoknál. Őszintén tudnak örülni mások sikerének. Válaszolnak reagálás helyett. Nem veszik magukra mások viselkedését ( mert tudják, hogy nem nekik szól). A gyűlöletre nem gyűlölettel válaszolnak. Szeretetben, összhangban, békében és megértésben élnek önmagukkal és a környezetükkel. Tudják, hogy mindenkinek jut és nem kell ezért mások alá tenni, nem kell őket eltaposni. Céljaik között nem a hírnév, az elismerés és a gazdagság szerepel (általában ez a hozadéka, de ez soha nem a céljuk), hanem a boldogság, a biztonság, a kiegyensúlyozottság, a függetlenség és a szabadság.

Hosszú még az utunk, amíg a társadalom kollektíven a magáénak vallhatja ezt a működési formát, de legyünk mi az utolsó generáció, akik tudattalanul traumákat és rosszul működő mintákat kaptunk.

Legyünk mi a következő generáció, akik tudatosan, szeretettel, megértéssel, odaadással, jelenléttel és figyelemmel nevelik fel gyermekeiket. Úgy szeretve és elfogadva őket, amilyenek. Nem a tulajdonunkként kezelve, hanem önálló, egyéni, individuális lényekként kezelve és nevelgetve őket. Legyünk mi a generáció, akik nem az elfojtott-létre nem jött vágyainknak megvalósulási eszközeiként, szenvedésünk forrásaként, hanem ajándékként és lehetőségként élik meg a gyermekük érkezését és a velük töltött időt, amíg maguk önmagukat ellátni képes felnőttekké válnak, a saját vágyaikkal, saját tehetségeikkel és saját ajándékaikkal.

Remélem hasznos és érthető, olvasható volt a cikk. Hosszabbra sikeredett és mélyebbre mint terveztem.
A nárcizmusnak megvannak a maga veszélyességi fokozatai és csak azért, mert megértjük valakinek a múltját, még nem jelenti azt, hogy helye is van az életünkben. Ha úgy érzed, hogy van az életedben olyan ember, aki destruktívan hat rád, felismerted, hogy toxikus nárcizmussal rendelkezik, akkor fogd a cipőd és menekülj.

Az érzelmi biztonságnak megvannak a maga fokozatai. Legközelebb erről is írok egy cikket.

Ha úgy érzed hasznos volt számodra ez a cikk és tetszett, dobj egy like-ot és oszd meg az ismerőseiddel, akiknek úgy érzed segíthet ez a cikk. Ha megfogalmazódott benned bármilyen vélemény a bejegyzéssel kapcsolatosan, oszd meg velem.

Szeretet
x
Vani